3.jpg
8.jpg
31.jpg
3.jpg

Intro


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

SCROLL DOWN

Intro


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

MOTOROS TANÍTVÁNYAINK MONDTÁK

 

"A Motomarvel az a cég, amely lehetővé tette mindazt számomra, amitől végre jobban érzem magam a motorsportban. Egy próbát mindenképp megért nekem, mikor először megláttam a hirdetésetek, mivel máshol is próbálkoztam már. De az elmúlt évek melléfogásai után már nem gondoltam, hogy egy ennyire jól kitalált és megszervezett komplett és sokrétű képzésre találok. Mindebben lenyűgöző számomra az, hogy mindez teljesen hivatalos korlátok között működik. Miért fontos ez számomra? A kiszámíthatóság miatt, azért mert erre így én is tudok biztonsággal építeni és tervezni. Az elmúlt hónapok során, ezeket kaptam meg, ami a motorozáshoz szükséges: először is megfelelő alapokat, látványos fejlődést, magabiztosságot, célokat, segítséget a felmerülő problémákban legyen az orvosi jellegű, vagy technikai és nem utolsó sorban barátokat.  Jó végre azt tapasztalni, hogy valaki nem csak elméletben adja át a tudást és várja a csodát, hanem végig veled van és mutatja a helyes utat, hogy minél gyorsabban elérd a célod, legyen az bármi is ebben a sportágban. Számomra a személyes tapasztalat bizonyította, hogy megtaláltam amit kerestem, semmi más nem ér fel azzal. Köszönöm nektek ezt az évet, már várom a folytatást!" 'Viktor'

 

 

 

"Nagyon hasznos dolgokat-információkat tanultam/kaptam Tőletek az oktatásokon. Aktív részt vevője vagyok a hazai motocross versenyzői csapatának, így nagyra értékelem mikor versenyeken megszokott keresni Csaba és tanácsokkal segít a minél jobb helyezés elérésében." 'Zsolt'
 

 

 

 

"Több mint 10 éve motorozom terepen, régebben versenyszerűen enduróztam, majd a 2015-ös évtől teljes évre szóló motocross versenyzői licencet váltottam. Ekkor kerültem kapcsolatban a Motomarvel csapatával, szükségem volt arra, hogy valaki megtanítson a motocross alapjaira és kijavítsa helytelen beidegződéseimet. A cég indulása óta részt veszek szinte az összes motoros képzésen és erőnléti edzésen. Sokat köszönhetek Csabának, mert nagyban hozzájárult a fizikai és a motoros fejlődésemhez, ugyanis mindig számíthattam Rá akár edzés, akár verseny volt. Az erőnléti edzések megunhatatlanok, mert Csaba mindig újít a gyakorlatokban. A motoros oktatásokat pedig tudás alapján, az alapoktól építi fel. A téli edzést követően a 2016-as szezonban is számítok RÁTOK!" 'Karcsi'

 

"Gyerekkorom Simsonja után majd' 20 évig jegeltem a motorozást, addig nem engedhettem meg magamnak ezt a költséges hobbit. Amikor kicsit több pénzem lett, és a gyereknevelésre már sokkal kevesebb időt kellett szánnom, megjutalmaztam magam egy 525EXC-vel. Rövid supermotos kísérletezés után a terepen kötöttem ki, néhány bükki kerékpárversenyt évek óta a barátaimmal vezetünk fel. A terepmotorozást igazán jó mókának tartom, de egyedül nem jöttem rá a fortélyaira, mindig is éreztem, hogy jó lenne, ha valaki az alapoktól kezdve megtanítana rá. Nekiálltunk, találtunk egy jó oktatót, akitől megkaptuk, amit szerettünk volna.  Havi egy-egy motomarveles iskolanap eredményét Sasi barátunk így jellemezte: megtanultatok kanyarodni, kutyák :-)"  - 'Feri'

 

"Kilenc éve van meg a "sárbanjárós" motorom előtte csak Simsonos terepes gyakorlatom volt. 2015 Augusztus óta az az 5-6 alkalom amikor valamelyik képzésen részt tudtam venni többet fejlődtem/fejlődtünk mint előtte a több mint 15 év alatt! Ezt olyan barátunk is észrevette akivel együtt motorozunk de a képzésekre nem jött velünk, tehát nem csak belülről hanem kívülről is látható az eredmény ilyen rövid idő alatt is. A crosspálya sosem volt a kedvencem de beláttam, hogy ott lehet megtanulni az alapokat és azokból "összerakni az erdőt". Amióta Csaba elkezdte kijavítani a hibáimat és végtelen türelemmel próbál rászorítani a helyes technikára már nem olyan esés-kelés a pálya és megszerettem, mert van benne sikerélmény. Sose fogok az órával harcolni (az én endurós lelkemhez az erdő áll közel), a célom hogy bárhol bármikor "üzembiztosan tudjak motorozni, de ahogy javul a technikám automatikusan gyorsulok is. Sok tudást, élményt kaptam Tőletek és egy jófej, kedves, felkészült, segítőkész kis csapatot ismertem meg Bennetek! Mindenkinek csak ajánlani tudom,hogy ha terepen akar motorozni válasszon Titeket, mert megéri! Jövőre Veletek ugyanitt! :-)" 'Taki'

 

8.jpg

Ride


Ride


quote


quote


31.jpg

End


End